Rólunk

Mit tudunk, amit mások nem?

Több mint 10 évet töltöttünk a pedagógus pályán. Ez idő alatt olyan felvételi előkészítő anyagokat és módszereket alakítottunk ki, amely rengeteg gyermeket hozzásegített a sikeres felvételihez. Ennek a tudásanyagnak az átadása a te gyermeked számára is kulcs lehet a legjobb eredmény eléréséhez.

Míg az iskolában kevés hangsúlyt fektetnek a logikus, gondolkodásközpontú feladatmegoldásokra, mi ezekre helyezzük a hangsúlyt. Fontos, hogy a gyermek önállóan, saját szavaival is vissza tudja adni gondolatait és azokat alkalmazza.

Az egyedi felvételi előkészítő programunk része a tanáraink által, a felvételi típusfeladatainak mintájára készített feladatok és versenyfeladatok megoldása. Oktatási metodikánkat úgy dolgoztuk ki, hogy a kurzus ideje alatt a te gyermeked is kialakítja azt a módszert és technikát, amellyel sikeres felvételi vizsgát tehet.

Kiscsoportos, 15-16 fős csoportjainkban mindenkire jut elég idő, hiszen tudjuk, hogy minden gyerek külön egyéniség, és ezt mi figyelembe is vesszük az oktatás folyamán. Végzős főiskolás és egyetemista tanáraink magukkal hozzák azt a fiatalos lendületet és oldott légkört, melyben a te gyermeked is szívesen és hatékonyan tanul majd.

Budapest több kerületében, saját tesztlapokkal, próbafelvételivel és szóbeli próbavizsgával garantáljuk, hogy minden, a felvételihez szükséges tudást és ismeretet átadunk.

Felvételi előkészítő nélkül a gyermekek sokkal nehezebben tudnak teljesíteni a vizsga közben, kevésbé felelnek meg az elvárásoknak. Arról nem is beszélve, hogy gyermeked olyanokkal fog versenyezni a felvételi vizsgán, akik jártak az előkészítőnkre.

A sikeres gimnáziumi felvételi 10 titka

Fontos felvételi infomációk és árak

    Min múlik a siker?

    A sikert rengeteg dolog befolyásolja, amelyeket nem lehet mindig előre megmondani. Egy sikeres felvételi esetében a gyermek aznapi hangulata vagy akár az időjárás is befolyásoló tényező lehet.

    Ezen okok miatt a legfontosabb az, hogy a felvételi előtt álló félévben megfelelően felkészítsük a gyermekeket. Életükben ez az első mérföldkő, az első stresszhelyzet, ahol idegen környezetben, idegen emberek előtt kell számot adniuk a tudásukról. Ez ennyi idős korban hatalmas feladat számukra. Erre a stresszhelyzetre mi felkészítjük őket.

    Az általános iskolák nem arra készítenek fel, hogyan tudjanak helyt állni egy ilyen szituációban, hanem a lexikális tudásra helyezik a hangsúlyt. Ezen tudás átültetése kiemelkedően fontos a vizsgahelyzetben. A felnőttekkel való kommunikációt megkönnyítjük számukra, megtanítjuk nekik ennek a rejtelmeit. Nálunk a tanulók elsajátíthatják hogyan hívják elő vizsgadrukk közben is a korábban megtanult információkat, s ezeket hogyan adják elő. Mi segítünk ebben is!

    Hol vannak az előkészítők

    Az előkészítők Budapest különböző kerületeiben vannak, így mindenki megtalálhatja a megfelelő helyszínt. Nem mennek el órák az utazással.

    • 3. kerület: BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikuma, 1032 Budapest, Bécsi út 134. (5 percre az Árpád Hídtól)

    • 4. kerület: Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. 1048. Budapest, Lakkozó u. 1-5.

    • 9. kerület: Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, BKSZC, 1097 Budapest, Ecseri út 7.

    • 11. kerület: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest, Villányi út 27. (17-es és a 61-es villamos, 5 percre a Móricz Zsigmond körtértől)

    • 14. kerület: Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium, 1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.

    • 17. kerület: BGSZC Békésy György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Budapest, Békésy György tér (Gyökér utca) (5 percre Rákoskeresztúr városközponttól)

    • 20. kerület: BGSZC Pesterzsébeti Technikum, 1201 Budapest, Vörösmarty u. 30 (52-es villamos és a 151-es autóbusz – Pesterzsébet)

    Létrehoztunk egy olyan Gimnáziumi Felvételi Előkészítő Központot, amely nem csupán az írásbelire, hanem a szóbeli vizsgára is felkészíti a diákokat itt, a kerületben. Így rengeteg időt spórolhattok ti is, amit inkább pihenésre és szórakozásra fordíthattok.

    Vidéki helyszínek

    • Szeged: KatHáz Nonprofit Kft. 6720 Szeged, Dugonics tér 12.

    • Győr: Alfa Nyelvstúdió, 9024 Győr, Táncsics Mihály utca 16.

    • Székesfehérvár: Katedra Nyelviskola Székesfehérvár, 8000 Székesfehérvár, Palotai út 4.

    • Pécs: a helyszín egyeztetés alatt…

    Szegeden, Győrben, Pécsen és Székesfehérváron a 8. osztályosoknak az írásbeli előkészítőt tanteremben tartjuk, a szóbeli előkészítőn pedig online vehetnek részt. A 4. , 6. és 7. osztályosok a teljes írásbeli és szóbeli előkészítőre online tudnak csatlakozni hozzánk.